Egy patak (Mózsa) patak megmentése
Bevezetés
Szentlőrinc kis baranyai mezőváros, melyet agrársivatag vesz körül, ugyanakkor a Mecsek értékes, védett természeti
területei bár elérhető közelségben vannak, tömegközlekedéssel ez egész napos programot kívánna. Városi természeti
értékként így a Mecsekben eredő, és a forrástól távolodva védett fajok száma tekintetében egyre szegényesebb
Bükkösdi-patak (helyiek elnevezése szerint: Mózsa) adódik. A helyi általános iskola Természetbúvár szakköre örökbe
fogadta a patakot, rendszeresen látogatja, tisztítja és vizsgálja, így próbál gátat vetni a lakott területek közelségéből
adódó hátrányos hatásoknak. Az alábbiakban egy ehhez kapcsolódó projekttervet mutatok be.
A három hónapos projekt során mi először az aktív kísérletezést – patak-monitoring – látjuk észszerűnek. Ebből
következik nálunk az érzelmi elköteleződés, mely szemétszedő akciókban csúcsosodik ki.
A tantermi alkalmak az elvont fogalomalkotásra adnak lehetőséget, mert olyankor ismétlem velük a megismert
fajokat, és vetélkedő keretében összemérhetik tudásukat.
A reflektív megfigyelés során videó-beszámolót készítenek az általuk végzett munkáról, és az alsó tagozatosok
számára bemutatják tudásukat, sőt a terepen, a patakvizsgálat során is kalauzolják az érdeklődő alsós csoportokat (
ez alsós vetélkedő nyereménye is lehet!)
Célok
A környezetet és élővilágot alaposabban megismerni
• a gyakorlati kutatói készségeket elsajátítani
• kooperációs készségeiket fejleszteni, együttműködéseket kialakítani
egymással, a kisebbekkel és döntéshozó felnőttekkel
környezettudatos attitűdöt kialakítani – cselekvés a környezetért, és
hatás gyakorlása másokra, hogy ők is cselekedjenek
Tanulási eredmények
Ennek a foglalkozásnak a végére a tanulók képesek lesznek …
• odafigyelni a környezetükben található környezetvédelmi
problémákra, veszélyekre és jó megoldásokra
• különbséget tenni jó, megfelelő és rossz vízminőségi állapotú
folyóvizek között;
• ismerni a vizekben élő hazai makrogerinctelenek fajait és
ökológiai hálózatát;
• felelősen cselekedni a környezetük, így vizeik tisztaságáért;
• a környezeti problémák megoldása érdekében kampányt
kezdeményezni és tevékenységüket promotálni a helyi
döntéshozók számára.