Foglalkozástervek
Tanuljunk a környezettani tevékenységekől
A foglalkozástervek olyan tanulási forgatókönyvek, amelyek magával ragadóak, közel állnak a valós élethez, és fokozzák a diákok környezeti felelősségvállalását és aktivitását.
Ezek a forgatókönyvek diákközpontú, rugalmas szerkezetű tevékenységeket jelentenek, amelyek célja, hogy a diákokat aktívan bevonják a cselekvés általi tanulásba.
A foglalkozástervek tartalmaznak tantermi és tantermen kívüli tevékenységeket, és 7 különböző téma, időtartam, a részt vevő diákok száma és a korosztály szerint szűrhetőek. Összesen 70 foglalkozásterv kerül bemutatásra.
A tapasztalati tanulás megvalósítható az osztályteremben és azon kívül, laboratóriumokban vagy természetes környezetben.
A tapasztalati módszer lehet például helyszíni látogatások, szerepjátékok, játékok, viták stb.
Minden tevékenységet úgy terveztünk meg, hogy hozzájáruljon a konkrét tanulási eredményekhez, és egyenlő lehetőségeket biztosítson a környezetvédelmi aktivizmusra, a tantárgyak elsajátítására és a készségek fejlesztésére.
Nem ér!
Bevezetés Mutassunk a diákoknak ábrázolást a vak Igazságról. (pl.: Photo by Tingey Injury Law Firm onUnsplash)Kérdezzük meg a diákokat, szerintük ez mit ábrázol. Ha ez az Igazság, miért egy nő? Miért vanbekötve a szeme?Az igazság istennője a görög Themisz, a tisztán látó, és a római Iustitia. Ő maga az igazságosságerénye. […]
Egészséges és egészségtelen élőhelyek
Bevezetés Mutassunk a diákoknak ábrázolást a vak Igazságról. (pl.: Photo by Tingey Injury Law Firm on Unsplash)Kérdezzük meg a diákokat, szerintük ez mit ábrázol. Ha ez az Igazság, miért egy nő? Miért van bekötve a szeme? Az igazság istennője a görög Themisz, a tisztán látó, és a római Iustitia. Ő […]
Mikro műanyag, kis méret, nagy gond
Bevezetés Mutassunk a tanulóknak fotót a tengerben úszó műanyagról. Kérdezzünk rá, a tanulók szerint mi történik a műanyaggal. Manapság némelyik talán lebomlik, a zöm nem. Sok műanyag került a tengerekbe az elmúlt 100 évben. A műanyag 500-1000 évig nem bomlik le. Az információ és fotók lehetséges forrása: https://education.nationalgeographic.org/resource/great-pacific-garbagepatch/pl. mikroműanyagok (a […]
Áram nélkül (az élet vége)
Bevezetés Kérdezzen: Miért van szükséged / hogyan használod az áramot? (elektronikus berendezések feltöltése, olvasás,tévénézés, videojátékok, vacsora főzése… stb.)Mi a helyzet akkor, amikor az emberek megbetegszenek? Mi történik ilyenkor? Miért van szükségük a kórházaknakáramra? Jegyezzétek le a válaszokat!Mondja el: A világ lakosságának egy nyolcada nem fér hozzá olyan egészségügyi létesítményekhez, amelyek […]
Túl hangos
Bevezetés Kérdezzen: Mi az a zaj?Hogyan mérjük a zajt? A decibel a zaj vagy hang intenzitásának mérésére használt mértékegység. A zajszint méréséreleggyakrabban használt műszer a zajszintmérő (más néven hangszintmérő). Legegyszerűbb formájában a zajszintmérőegy mikrofonból, belső elektronikus alkatrészekből és egy kijelzőből áll. (Mutasson valós vagy képet pl. egy kézizajszintmérőről) Ossza meg […]
